Októberi vendégünk: Trencsényi László

A boldogságpedagógia és a szégyenpedagógia „vitájának” történetiségéről

Trencsényi László személyében egy „vérbeli pedagógussal” találkozunk, hiszen magyar-pedagógia szakosként az általános iskolától kezdve az egyetemi doktori iskoláig minden színtéren nevelt és oktatott, iskolán belül is, kívül is.

Szerényen így ír magáról a Taní-tani online folyóirat oldalán, amelynek főmunkatársa és állandó szerzője is: „Voltam általános iskolai tanár (ama bizonyos Kertész utcában, majd egy palóc faluban), aztán voltam az úttörők kulturális életének reformere, innovációs mindenes (OPI-ban, OKI-ban) – főként az iskola határvidékein kerestem a megújításra kész gerillacsapatokat (gyerekkultúra, ÁMK, iskolaszék stb.). Ma főként pedagógusjelöltek új nemzedékének megteremtésében bízom, korábban Miskolcon tanítottam, ma az ELTE pesti egyetem pedagógiai és pszichológiai karán.”

75. életévében is rendkívül aktív, kutatói-érdeklődési köre széles perspektívát ölel fel úgy, mint az iskola és nem-iskola határán elhelyezkedő pedagógiai jelenségvilág: gyerekek és pedagógusok civil szervezetei, úttörőmozgalmak, érdekérvényesítési mechanizmusok az iskola körül, a reformpedagógiák történeti gyökerei és mai hatása, gyermekkultúra-művészetpedagógia.

Több könyv és számos publikáció szerzője. Adalékok a „gyermeki boldogságról” szóló gondolkodás történetéhez című tanulmánya a Jobb Veled a Világ Alapítvány és a Magyar Pedagógiai Társaság által szervezett első Pozitív pedagógia és nevelés konferenciára megjelentetett kötetünkben is olvasható.

Gyermekérdekű társadalmi szervezetek vezető aktivistája, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke.

Kitüntetései: Gyermekekért-díj, Kiss Árpád-díj, Mezei Éva-díj. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete emlékplakettjének díjazottja.